Kezdet...

Mivel is kezdjem?

Talán azzal, hogy Houston baj van!!!
Több, mint egy éve küzdöm azzal, amivel valószínűleg nagyon sok nő ezen a bolygón: Sajnos minden diéta hatástalan. Azok közé tartozom, akik magukat nem sajnálva minden spártai módszert kipróbálnak és lemondanak az összes örömet okozó ételről annak érdekében,hogy az a fránya mérleg elmozduljon,lehetőleg a kedvező irányba. Ehhez képest az én mérlegem minden hónapban csalódást okoz nekem. Egy éve egyik hónapról a másikra egy kilóval konstans többet mutat. Hiába vettem bringát és kerekeztem vele napi 10-20 kilómétereket, hiába csináltam végig számtalan sanyargató kúrát, hiába jártam zsírtörő masszázsra és egyéb csodákat ígérő kozmetikai kezelésre... Semmi!Sőt! Egyre rosszabb a helyzet.

Kezdett gyanús lenni, hogy itt valami nagyon nincs rendben és gondoltam kivizsgáltatom magam. El is mentem pár hónapja egy belgyógyászhoz, aki egyben dietetikus is. Megcsináltatott sokféle vizsgálatot. (Teljes vérkép, hasi ultrahang és persze jól kifaggatott, hogy mit hogyan eszem.) Közölte, hogy ne egyek zsírosat és ha fáj a gyomrom vegyek be Quamatelt... Erre szoktuk mi viccesen a barátnőimmel azt mondani,hogy: "Köszi a semmit!". Természetesen a problémáim továbbra is fennálltak. Egyre jobban nekikeseredtem, hogy én már sosem leszek csinos, pedig még nem vagyok 30 és nem is szültem.

Nem olyan rég a kolléganőm, akinek diagnosztizált inzulin rezisztenciája van és már kezelik vele, hívta fel a figyelmem, hogy én nagyon gyanús vagyok neki. Anno ő is ezekkel a tünetekkel küzdött és szerinte nem ártana megcsináltatni a terheléses cukor vizsgálatot. Ez meg is történt pár hete. Természetesen a kórházban, ahol elvégezték nem mondtak semmit. Minden értékem megfelelőnek bizonyult a labor által megszabott határértékek alapján.. De akkor mi baj???

Magammal hoztam az irodába a labor leletet és megmutattam az említett kolléganőnek, aki közölte, hogy az a baj a kórházakkal és általában az orvosokkal, hogy nem veszik komolyan ezt a betegséget, aminek ha a tünetei nem is olyan súlyosak, de sajnos további betegségekhez vezet, amik viszont elég komolyak. Elég csak megemlíteni a policisztás petefészek szindrómát, ami miatt meddővé válhatnak a nők vagy a kettes típusú cukorbetegséget. Ő ránézett és azonnal látta, hogy sajnos az inzulinom az egekben és az sajnos nem jó. Úgy döntöttem, hogy veszítenivalóm nincs és bejelentkeztem abba a rendelőbe, ahol a kolléganőmet sikeresen kezelik már egy jó ideje. Október 10-re kaptam időpontot.

Gyermeki izgatottsággal várom a fejleményeket és remélem, hogy hamarosan megoldódik ez a kálvária és újra beleférek a kedvenc farmerjaimba...