Az utolsó teljes napunk elég sűrűre és töményre sikerült. Eredetileg csak Monteriggioni és Siena volt tervben, de azután elcsábultunk még Montepulcianóba is a délután folyamán és jajj de jól tettük!
Imádom az októberi hűvös, de napos reggeleket, amikor a köd leszáll a vidékre és a napsugarak valami tüneményes táncot járnak utat törve maguknak, hogy még a nagy hidegek előtt felmelengessék az egész lényemet. Az, akkor pont egy ilyen reggel volt. Reggeli után elindultunk Monteriggioniba, ami pár perc autóútra volt a szállásunktól. Életemben nem láttam még ennyire pici és cukorfalat kis városkát. Mintha időutazáson vettünk volna részt és pár évszázadot visszarepültünk volna az időben. A várost körbeveszi egy magas városfal, amin végig tudtunk sétálni és persze beláttuk az egész környéket, mondhatom meseszép panoráma tárult elénk akár befelé a várost néztük, akár kifelé a tájat bámultuk. Betértünk egy kézműves üzletbe, ahol vettünk két kis kávéscsészét, amiből azóta is isszuk az eszpresszót és ristrettót itthon. Tekintve, hogy a város mennyire pici elég gyorsan felfedeztük és végül tovább is indultunk Sienába.
Miután sikerült a városfalon belül nagyon jó helyen parkolnunk Sienában az első utunk a Piazza del Campóra vezetett. Egyébként a három dombra épült középkori óvárost csak gyalogosan lehet körbejárni, picit labirintus szerű hangulata van a keskeny utcáknak, sikátoroknak, de végül mindent megtaláltunk, amit szerettünk volna. Szóval, hogy meglegyen a "DOLCE FAR NIENTE" életérzés az utolsó napunkon is, így a kagyló formájú főtéren leültünk egy kávézó teraszára elfogyasztani egy jó ristrettót, sütit és persze nekem nem maradhatott ki egy pohár Chianti. Na élni tudni kell és persze azonnal vérré vált bennem és megadta az erőt a nap hátralévő részéhez. :) A Campo mostani formáját a 14. században érte el, a város fontos közösségi tere, piac is volt és mai napig itt rendezik meg évente kétszer a Palio lovas versenyt. Miután feltöltődtünk és magunkba szívtuk a helyiek és turisták elegyének nyüzsgő látványát továbbálltunk megnézni a Duomo-t. Hihetetlen, ahogy kilépsz egy szűk sikátorból, belépsz egy térre, ami egyébként nem tűnik túl tágasnak, és ott áll egy hatalmas épület, amit több száz évvel ezelőtt minden modern technikai eszköz nélkül hosszú évtizedekig építettek, ami túlélt háborúkat, tűzvészeket és egyéb katasztrófákat és mégis ott áll mai napig és emberek milliói nézik évente szájtátva. Csodálatos. Szóval mi sem voltunk kivételek...szájtátva körbejártuk a dómot, megnéztük Donatello, Michelangelo és Bernini szobrait, a földalatti kriptát, a könyvtárat, a múzeumot és a keresztelő kápolnát. Csak remélni tudom, hogy a képek visszaadják valamennyire azt a szépséget, amit mi láttunk, de aki teheti menjen és nézze meg saját szemével.
Sienában ebédeltünk egy hangulatos tavernában, majd még bóklásztunk a középkori óvárosban és végül útra keltünk utolsó helyszínünkhöz.
Ha lehet fokozni az igazi toszkán hangulatot, akkor az Montepulciano-ban lehetséges. A szintén középkori város egy kialudt vulkán oldalába épült, ahonnan a kilátás tényleg az álmainkban szereplő Toszkánára néz. Mesés lankák, szőlő ültetvények, tornyosuló cédrusok... igazán szemet gyönyörködtető. Ahogy belépünk egy firenzei reneszánsz művész által tervezett városkapun elénk tárul a meredek főutca, amin végig haladva középkori és reneszánsz paloták sorakoznak, kis üzletekkel, helyi árusokkal. Aztán ahogy haladunk a hegyi kecskéknek tervezett kaptatón felfelé elénk tárulnak kisebb nagyobb terek régi időket idéző épületekkel, templomokkal. Betértünk pár üzletbe elkölteni egy kis lírát, jah nem, eurót... Vettünk helyi borokat, sajtokat, sonkákat, hogy még napok múlva otthon is érezhessük legalább ennek a csoda helynek az ízeit, illatait. Hozzáteszem nem sokáig tartott ki a sok finomság. Főleg a borok fogytak el elég hamar. :)
Tökéletes záró helyszíne volt Montepulciano a mi kis szülinapi toszkán utunknak. Magunkba szívtuk az olasz életérzést és igyekszünk a mai napig néha elővenni a "DOLCE FAR NIENTE" mottót. :)
