Közeledik az év vége, kezdődik egy új év...

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy amikor a végéhez közeledik az év, megállok egy pillanatra és végig gondolom mi történt velem és a szeretteimmel. Sikerült-e megvalósítani az év elején kitűzött célokat, milyen nehézségekkel kellett megküzdenem és persze indulhat a jövő tervezése, jöhetnek az újabb kihívások, újabb álmok megvalósítása.

Az egyik idei célom az volt, hogy az egészségemet rendbe tegyem és egy ép testben, ép lélekkel zárhassam az évet. Már januárban elmentem egy alapos kivizsgálásra, ahol kiderült, hogy a sok hormon kezelésnek és a traumáknak köszönhetően teljesen felborult a már több sebből vérző hormonrendszerem. Kezdődő endometriózist, pajzsmirigy gyulladást és zavarodott petefészek működést diagnosztizáltak. Ezek már külön-külön is nehezítik egy baba érkezését, de így halmozottan... gondolom nem kell részleteznem. Hála az égnek egy szakértő kezei közé kerültem, aki a női testet egy holisztikus rendszerként kezeli és a pácienseit érző, egyedi emberként vizsgálja. Dr. Pusztai Zoltán nőgyógyász orvos volt az első olyan szakember, aki érthetően, de a legnagyobb együttérzéssel elmagyarázta mi hogyan is működik, mi mivel van összefüggésben, mi az amire oda kell figyelni, mit kell megtenni azért, hogy a legnagyobb eséllyel folytathassuk a harcunkat egy egészséges babáért. Nagyon szimpatikus a hozzáállása miszerint nem gyógyszerekkel akar teletömni, hanem a terápiát gyógynövényekre és alternatív gyógymódokra alapozza és csak akkor vonja be a gyógyszert, ha olyan súlyos az elváltozás, amin mondjuk mással nem tud javítani. Minden alkalommal amikor megyek hozzá kontrollra egyre jobbak az eredményeim és ennek köszönhetően más folyamatok is beindultak, amik a lelkemre is kihatással vannak. Ép test, ép lélek. Szóval ha bárkinek gondjai vannak a hormonrendszerével nagyon jó szívvel ajánlom Dr. Pusztai Zoltánt. (http://infravizsgalat.hu/orvos/)

És ha már az ép test és ép lélek szóba került, akkor nem hagyhatom ki a sorból a jógaoktatást, a jógagyakorlást. Több mint két éve megálmodtam a Jepun Joga "kisvállalkozást" (http://facebook.com/barbarinha85/), ami persze inkább egy vállalás, hivatás. Vállaltam, hogy a legnagyobb szeretettel és a lehető legmélyebb tudással adom át az embereknek a jóga gyakorlásának csodáját. Nagyon küzdelmes és nehéz volt a kezdet, rengeteg energia, idő, pénz és SZERETET kellett hozzá, hogy bővüljön a Jepun Joga csapat, hogy minél több ember megismerjen engem, a módszeremet, amivel a jóga szeretetét közvetítem. Elmondhatatlanul büszke vagyok, hogy már több mint 100 ember jógázott a kezeim alatt, és megszületett a Jepun Joga Család, akikekkel hétről hétre értékes pillanatokat töltünk együtt, egymást motiválva, fejlődve. A két év alatt mind a közel 350 órát, amit oktatással töltöttem élveztem és minden egyes pillanatban azt éreztem, hogy ez az, amit csinálni akarok, ez az ami boldoggá tesz és ez az én utam. Azt hiszem nagyon ritka, hogy valaki ennyire biztos legyen benne, hogy a hivatását illetően jó helyen van. Ezért is nagyon hálás vagyok!

Nagyon érdekes fordulatnak érzem, hogy annak ellenére, hogy a sport mindig jelen volt az életemben, de inkább éreztem kötelezőnek, mint igazi élvezetnek, egészen addig, amíg rá nem találtam a jógára, ami megtanított elfogadni, szeretni a testem és motivál a fejlődésre és nyitottá tesz más lehetőségekre is. Tavaly rátaláltam Barátnőmnek köszönhetően egy mozgásformára, ami számomra nagyon jól kiegészíti a jóga gyakorlást. A Power Plate  technológia harmonikus rezgéseket juttat a testbe, miközben erősítő és akár nyújtó gyakorlatokat végzünk a gépen állva, ülve, fekve. :) Biztos vagyok benne, hogy ennek a rendszernek és a jógának együttesen köszönhetem, hogy újra átjárható mindkét petevezetőm, annak ellenére, hogy az orvosok azt mondták az eredeti állapotom maximum stagnálhat, de megjavulni nem fog. Tévedtek... ;)

A 2018 tényleg az egészségemről és az álmaim megvalósításáról szólt. Gyerekkorom óta szerettem volna megtanulni lovagolni, mindig csodálattal néztem a lovas filmeket, és vágytam rá, hogy összekapcsolódva ezzel a különleges lénnyel lobogó hajjal vágtázzak valami meseszép tájon. Idén májusban beiratkoztam lovasoktatásra és azóta rendszeresen, hétről hétre kint vagyok a farmon (https://juliafarm.gportal.hu/) és gyakorlok. Az első vágtázás Carmen hátán olyan élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni és mai napig nem értem, hogy tudtam e nélkül éni az elmúlt 33 évben és megfogadtam soha nem is akarok olyan életet élni, amiben nincsenek jelen a lovak és a lovaglás.

Szóval összességében nagyon elégedett vagyok ezzel az évvel és büszke vagyok magamra és a kitartásomra. Már csak egy nagy álmom várat magára, de ilyenkor eszembe jutnak Márai Sándor szavai: "Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek a találkozásra..."

Mindenkinek csodás év végi elcsendesedést és szeretetteljes Ünnepeket kívánok!

Vasárnapi randevú a mexikói szupernővel

Ez a szerelem több mint 15 évvel ezelőtt kezdődött a kecskeméti könyvtárban. Éppen anyagot gyűjtöttem egy esszéhez, amit művészettörténet órára kellett készíteni. Lapozgattam egy 20. századi festőkről szóló művészeti albumot, amikor egyszer csak megjelent az egyik lapon Frida Kahlo egyik festménye, a neve és hozzá egy rövid leírás az életéről. Ennyi év után is emlékszem milyen érzés volt nézni a képet... mintha valaki megragadta volna a mellkasomban a szívemet és szorított volna rajta egy hatalmasat. A festmény egy korai önarckép volt. 

Előtte is láttam rengeteg híres festő önarcképét, sőt volt szerencsém kiállításokon eredeti változatban is megcsodálni jó pár mesterművet, de soha azelőtt és azóta sem volt rám olyan hatással egy önarckép sem. Emlékszem, hogy percekig csak néztem a képet könnyes szemmel és csak miután magamhoz tértem és erőt gyűjtöttem, olvastam el az életrajzát. Csak egy rövidített változat volt, nyilván kevés személyes információval, de éreztem, hogy erről a hihetetlen nőről többet kell tudnom. 

Begyűjtöttem az összes könyvet a könyvtárból, ami Frida Kahlo életéről és munkásságáról szól, de nem volt túl sok akkoriban, azóta is megszállottan gyűjtök mindent, ami vele kapcsolatos. Akkoriban (2002) jelent meg az életéről szóló film, amiben Salma Hayek alakítja a rendkívüli festőnőt. Nem tudnám megszámolni hányszor láttam a filmet. Ami az egészben pedig különösen megrendítő, hogy a film forgatása alatt Salma Hayek Harvey Weinstein állandó zaklatásának volt kitéve, közben pedig egy olyan nőt kellett hitelesen alakítania, aki erős volt, szenvedélyes és meghatározta a következő generációk gondolkodását művészetről, szexualitásról és a feminizmusról.

Azóta a Frida Kahlo jelenség és művészete bekúszott még a bőrünk alá is... kifutókon lejtenek modellek Frida által ihletett kollekciókban, hírességek változnak Fridává, még én is Frida Kahlo voltam a farsangi jóga órámon :) :) :) és persze ott van a pólókon, öngyújtókon és még tetoválás formájában sok ember bőrén is.

Sok évet vártam rá, hogy eljussak Frida Kahlo kiállításra, de 2010-ben végre felragyogott a szívem, mert Bécsben retrospektív tárlat nyílt a Kunstforumban. Gimnáziumi művészettörténet tanárnőm egynapos kirándulást szervezett Bécsbe, melynek a fő motivációja ez a kiállítás volt. Naná, hogy nem hagytam ki. Elég galamblelkű nőszemély vagyok és könnyen meghatódom, de azt a meghatottságot, amit akkor éreztem, amikor beléptem a kiállító térbe és elém tárult az az önarckép, amivel az egész "kapcsolatunk" kezdődött, leírhatatlan... csak álltam ott döbbenten, teljesen letaglózva, majd mint egy átszellemült zombi mentem körbe és ittam magamba mindent. Napokkal később is még a hatása alatt voltam és megborzongok még most is, amikor eszembe jut az első randevúnk Bécsben. Ha lehet azóta még jobban szeretem az osztrák fővárost, hiszen lehetővé tette ezt a "szerelmet" kibontakozni és elmélyíteni.

Pár hónapja, amikor megtudtam, hogy Budapesten is lesz VÉGRE Frida Kahlo kiállítás nagyot dobbant a szívem, alig vártam, hogy elérkezzen július és izgatottan beállhassak a Várban, a kígyózó sorba. 

Az elmúlt években még közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem a művészetét, amit élete fájdalmai és veszteségei ihlettek... Mindig is érzékeny voltam, átéreztem mások fájdalmát és nagyon bele tudtam valamiért élni magam, de amikor elkezdődött a Frida szerelem álmomban sem gondoltam volna, hogy én is át fogok élni veszteségeket, amik még közelebb hozzák... Vasárnapi randevúnkon már nem csak meghatottan, hanem teljesen megrendülve és átérezve minden fájdalmát jártam képről képre. És most napokkal később érzem azt az erőt, amit Ő sugároz, minden róla készült képen, általa készített festményen... Erős és bátor volt, aki méltán lehet minden Nő példaképe és mindannyian, kik kénytelenek vagyunk a veszteségeinkkel együtt élni megtanulhatjuk tőle, hogyan viseljük méltósággal és fordítsuk a magunk javára....

Örökké szeretlek Friducha...

Két év tömény terápia

Hihetetlenül gyorsan telnek a napok, hetek, hónapok, sőt még az évek is. Már két éve, hogy terápiás céllal megérkezett az én szőrös babám, Gandhi, a francia bulldog gyerek, aki bearanyozza a napjaimat. 

Úgy telt a gyerekkorom, hogy mindig volt kutyám, együtt nőttem fel a kis barátaimmal és elég korán kiderült, hogy sokszor többre tartom őket az embereknél. Ez azóta sem változott. Arra a feltétel nélküli szeretetre, hűségre és kitartásra egy ember sem képes, maximum a gyerekek, amíg a felnőttek ki nem irtják belőlük. Mikor kireppentem a családi fészekből és önálló életet kezdtem elhatároztam, hogy amint lehetőségem lesz, "beszerzek" (nem találom a jó szót) egy kiskutyát. Tudtam, hogy hosszú távon nem élhetek egy igazi társ nélkül. Csak az tartott vissza, hogy az akkori körülmények nem feleltek meg egy kis jövevény felelősségteljes gondozásához. 

Majd belépett az életembe a férjem, adott volt minden körülmény, hogy család legyünk, de a kétlábú gyerek nem akart megérkezni. Napról napra szomorúbb lettem és egyre több szeretet halmozódott fel bennem, amit már a környezetem sem tudott befogadni. Végre megesett a férjem szíve rajtam és meglepett Gandhival. 

Gandhi egy teljesen új szintre emelte a kapcsolatunkat is. Közös felelősség a nevelése, a gondozása, a szabályok felállítása és mint afféle kezdő szülők el is rontottuk a mi kis szőrös gyerekünket. A tapasztalt kutyások szerint humanizáltuk az ebet, akinek azóta sincs fogalma róla, hogy ő egy kutya. De hát lehet ezen csodálkozni? Akik annyira vágynak gyermekre, mint mi, akik annyira szeretik ezt a kis dögöt, mint mi, azok teljesen úgy kezelik, mint az első gyereket. Imádjuk, kényeztetjük, elkapatjuk, leszidjuk, amikor rossz, majd bocsánatot kérünk tőle...  Borzalom! :) Teljes következetlenség... Anyukám kérdezi mindig, aki egyébként imádja és köti neki a kis ruhákat, hogy mi lesz, ha kétlábú babánk lesz? Ha ennyire szeretjük ezt a kis szörnyeteget, hova lehet ezt még fokozni... Más az embergyerekét nem szereti ennyire... Sajnos! :(

Elég mozgalmas, sokszor nagyon nehéz volt az elmúlt két év, de az biztos, hogy ha nincs nekem Gandhi akkor nem tartanék itt... rengeteg mindent tanít nekünk nap, mint nap és olyan sok vidám percet okoz, hogy el tudja feledtetni a sok fájdalmat és veszteséget. És nála együttérzőbb lényt nem tudnék mondani. A legmeghatározóbb történet az volt, amikor Minike életre kelt a pocakomban Gandhi bújt hozzám, vigyázott rá és ott volt végig, amíg a kisbabánk elment... Utoljára odabújt a pocakomhoz, elbúcsúzott a maga módján és azóta se viselkedett úgy, mint akkor. Ennél értelmesebb, érzékenyebb lény nincs a világon.

Annyi örömet okoz, hogy tényleg beváltja a hozzá fűzött reményeket, miszerint terápiás kutya. De persze ennél sokkal több. Ő az én MINDENEM!