Happy Holi - Tavaszköszöntő

A tavasz Földünk minden táján egy fontos szakasza az évnek. A hosszú, álmos tél után felébred az egész világ, újjászületik a természet és színekbe öltözik a szürke, sivár, téli hónapok után.

Ebben az időszakban, februárban és március elején sok kultúra különböző télűző és tavaszköszöntő szokásait figyelhetjük meg. Ilyenkor kerülnek megrendezésre a farsangi bálok és fesztiválok, amikor szerte a világon színesebbnél színesebb jelmezeket öltenek az emberek és ez a színkavalkád szolgál a szürke, nyomasztó tél elűzésére és a tavasz sokszínűségének a megidézésére.

Magyarországon az egyik legismertebb ősi hagyomány a Busójárás, amit hagyományosan Mohácson rendeznek meg minden évben. A balkáni eredetű népszokás lényege, hogy ijesztő fűzfából faragott és birkaszőrcsuklyás maszkot viselve, kerepelve felvonulnak és elijesztik és eltemetik a telet, teret engedve az újnak, a szépnek, a tavasznak.

A sok izgalmas és színes szokás közül talán a legnépszerűbb és legszínesebb az indiai hindu Hólí ünnep. A világ minden tájáról érkeznek ilyenkor turisták Indiába és a helyi hívőkkel együtt részt vehetnek ezen a csodás ünnepen. Az ünnep időpontja, mint a mi húsvétunk mindig máskor van, ugyanis Indiában a holdnaptár szerint határozzák meg és Teliholdkor van ez a több napos fesztivál. Az ősi mítosz szerint Hiranyakashipu egy démon király volt, aki arra kényszerítette a népet és fiát is, hogy őt imádja és az ő királysága alá tartozzon. Fia Phralada, igaz hívő ember volt, Vishnut követte így apja akaratával szemben állt. A démon király megparancsolta Holikának a női démonnak , aki egyébként az ő leánytestvére volt, hogy vigye a lángok közé Phraladat, hiszen a démonokat a tűz nem égeti meg, a fia pedig a tűz martaléka lesz. De a tűzben Holika égett el, mert ereje csak a király jelenlétében élt, Phralad pedig mivel, Vishnut követte a tűz nem pusztította el. Így győzedelmeskedett a jó a gonosz felett.

A Hólí az újjászületés ünnepe, a természet színekbe öltözik, ahogy az emberek is ebben a pár napban. A piacokon mindenhol színes porokat lehet kapni, amivel egymást dobálják az emberek az utcán, minden csupa festék, a hívők, a turisták, a házak, az állatok. Egymás kiszínezése mellett több más szokás is van ezen az ünnepen. Nagy máglyákat raknak szerte Indiában a hívők és elégetik a télen felhalmozódott felesleges dolgaikat, amik a téli hónapokra emlékeztetik őket. Ilyenkor táncolnak, énekelnek és azt kántálják, hogy győzd le Holikát, azaz a gonosz démon nőt. A tavasz győzedelmeskedik a tél felett és egy újabb év kezdődik új lehetőségekkel, elengedjük a régit és a rosszat, beengedjük az újat és a jót!

Napsütötte Toszkána: Volterra, San Gimignano

Gyönyörű napsütéses, de hűvös reggelre virradtunk livornói szálláshelyünkön, ahol egy finom olasz reggeli várt ránk és persze egy jó kávé még az indulás előtt. Ez a nap is a toszkán dombok meghódításáról szól, végig autókázunk ezen a mesés tájon és felkeressük először Volterrát, majd San Gimignanót.

Amikor még csak terveztem az utat sokat gondolkodtam, hogy repülővel vagy autóval érkezzünk erre a szépséges ősi földre, de azt kell, hogy mondjam, hogy nem bántuk meg, hogy az autó mellett döntöttünk. Kár lett volna egyetlen útszakaszt is kihagyni! Ahogy elhagytuk a tengerparti utat ismét  ott tornyosultak előttünk a szőlős lankák, az olíva ültetvények és a hatalmas parcella termőföldek gyönyörűen megmunkálva, október lévén felkészülve a télre és a következő évre. Amikor a kanyargós úton közeledtünk Volterra felé, ami kimagasodott a többi domb közül, úgy éreztük meg kell állnunk és először csak messziről csodálni a történelem  eme remek darabkáját. Volterrában nincs autós forgalom, mármint fent a városban, a kocsit a domb oldalban több parkoló valamelyikében, vagy a város alatt található mélygarázsba lehet letenni. Mi az utóbbit választottuk és szép lassan beléptünk egy másik világba, egy másik századba. Persze turisták mindenfelé és nem maradhatnak el a souvenireket árusító üzletek sem, de ettől még nem romlik  az etruszk városka hangulata. Csak barangoltunk a szűk utcákban, szívtuk magunkba a több évszázados illatokat és itt sem maradhatott el az itáliai életérzés. Bevásároltunk estére bort, sajtokat és sonkát és persze egy kis olívabogyót. Elbúcsúztunk Volterrától, ami egyébként azért is világszerte népszerű turista látványosság, mert itt játszódik  az Alkonyat második részének az a jelenete, amikor Edward majdnem feláldozza magát Belláért és kilép a tömegbe csillogó testével. Nyilván mondanom sem kell, hogy nem emiatt érdemes ide elutazni… J

San Gimignano, azaz a tornyok városa szintén dombtetőre épült ősi etruszk hagyományok szerint. Hogy miért a tornyok városa? Nos elég szembeszökő, ennyi tornyot egy kicsi városkában? A középkor tíz emeletes paneljai, ugyanis ezek a magasba törő építmények lakótornyok voltak és hála az égnek elég sok ,elég jó állapotban megmaradt, hogy mi szájtátva bámulhassuk. Egyébként a középkorban a gazdag nemesek több városban is építettek magas lakótornyokat, amolyan korabeli presztízs kérdés volt ez, de csak San Gimignano-ban maradtak meg, sőt a 13 közül az egyik mai napig látogatható. Az egész városka, mintha megállt volna az időben, egy konzerválódott 13-14. század. A Ciszterna téren megpihenve egy kis táska shopping után, ittunk egy újabb kávét és csak bámultuk a tömeget, az emberek sokaságát, ahogy velünk együtt nem tudnak betelni a látvánnyal és élvezik a térre beszökő napsugarakat és a megszámlálhatatlan fotó témát. A sok látnivaló és élmény után megéheztünk, beültünk egy tipikus kockás terítős helyi kis étkezdébe, ahol életem legfinomabb gnocchiját ettem. Még ennyi idő után is érzem a számban az ízét és persze a mellé elfogyasztott Chiantinak. J

Jóllakottan, elégedetten indultunk el utolsó szálláshelyünkre, ahol két éjszakát fogunk eltölteni. Monteriggioni mellett egy családi villa egy nagyon helyes portugál-olasz házaspárral és az eszméletlen cuki gyerekeikkel.

És már csak a romantikus olasz vacsora maradt hátra aznap este…

Napsütötte Toszkána: Vinci, Pisa, Livorno

A csodás, Firenzében töltött  nap után jól esett a pihenés, hiszen tudtuk a következő nap is tele lesz izgalmakkal és sok látnivalóval. Útnak indultunk egy kiadós reggeli után Vincibe. Már az oda felé vezető út is mesés volt, ahogy végig kanyarogtunk a toszkán dombok, ősi szőlő birtokok és olíva ligetek között. Hál Istennek az időjárás is nekünk kedvezett, száz ágra sütött a Nap és mire Leonardo da Vinci szülővárosába értünk egész felmelegedett az idő. A kis község dimbes-dombos területen helyezkedik el, középkori épületekkel, olíva ültetvényekkel és nagyon kedves vendégszerető emberekkel, bár ez nem meglepő, az olaszok már csak ilyenek! Volna mit tanulni tőlük ezen a fronton! Rögtön az első kávézóban megpihentünk egy jó ristrettóra, csak hogy erőt gyűjtsünk a dombok meghódítására. Meg is beszéltük, hogy eléggé el tudnánk itt tölteni a mindennapjainkat akár életvitelszerűen!

Azért ez a cica se semmi, én még ekkorát és ilyen gyönyörűt életemben nem láttam és óriási flegma fejjel üldögélt a gazdi luxus autóján. Persze, hogy lefényképeztem Cicafejű barátosnémnak! J

Úgy döntöttünk, hogy felerősödve a mesés olasz kávétól megmásszuk a dombokat és megkeressük Leonardo szülő házát. Nem a járt úton mentünk, hanem az olajfa ligetek között, udvarokon keresztül és így sokkal autentikusabb volt…

Leonardo háza nem volt túl nagy, de annál érdekesebb interaktív kiállítást hoztak össze  és a segítőkész felvilágosításnak köszönhetően olyan kombinált belépőt vettünk, ami a városban található további kiállításokra is érvényes volt. Mikor visszasétáltunk a városka szívébe, megnéztük a régi várban kiállított Leonardo találmányokat. Annyit mondanék, hogy elképesztő volt!

Már csak egy kellemes finom pasta ebédet töltöttünk el Vinciben és indultunk tovább Pisába megnézni, hogy tényleg ferde-e az a torony. Ekkor még nem tudtam, hogy Pisa elég fájdalmas helyszíne lesz a toszkán kiruccanásunknak. Na jó, lelövöm előre a poént. Olyan talpgörcs tört rám, hogy sántítva, nyöszörögve jártam körbe hősiesen Pisát a nevezetességeknél elsült képeken erőltetve vigyorogva, de persze minden kínt megért. Az Arno mellett sikerült leparkolni és onnan egy hatalmas kört megtéve sétáltunk, azaz én vonszoltam magam, mint egy meglőtt vad.

Mire a város központjába, a Piazza dei Miracoli-ra értünk én már nyüszítettem, de az a látvány csillapította a fájdalmamat. A ferde torony, a dóm és Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája csak úgy ragyogott a téren a milliónyi turista között. Mindenki csinálta az idétlen tornyot támasztós béna képeket, nekünk is muszáj volt! J

Mire visszaértünk az autóhoz én már túl voltam minden szintjén a fájdalomnak, de tele élményekkel és tudtam, hogy ma már csak Livorno van hátra, ahol a következő éjszakát töltjük. Amire odaértünk és elfoglaltuk a régi villában kialakított apartmanunkat már egész megpihent a sajgó talpam és felbátorodva elindultunk a kikötőbe keresni egy jó kis tavernát, mert minden porcikám ki volt éhezve egy fokhagymás grillezett rákra. Késő estig sétálgattunk Livornóban, a Ligur-tenger partján ínycsiklandó vörösbort iszogatva a teraszokon. Modigliani szülővárosa egy tipikus kikötő város, nagy forgalommal, egy-két középkori épülettel és nem kimondottan toszkán hangulattal, de vágytam rá, hogy megismerjem honnan indult kedvencem, minden idők egyik legnagyszerűbb portré festője, akinek rövid élete tragikus módon véget ért Párizsban.