Felejthetetlen
vulkán túra mesés Nap felkeltével, macskaszaros ínycsiklandó kávé és a szent
helyek…
A Batur vulkán
megmászása egy olyan program volt, amit semmiképpen nem szerettem volna
kihagyni a Balin töltött két hét alatt, aztán mégis majdnem én haltam bele. J Batur a sziget 1717 méter magas jelenleg
is aktív vulkánja és nem mellesleg a csúcsa az egyik legalkalmasabb hely
megnézni a Nap felkeltét. Na de ahhoz a kora hajnali órákban fel is kell ám
mászni tök sötétben… Miután Ketut elvitt minket a vulkán lábához, ahol a
találkozó pont volt éjjel 3-kor, a túravezetővel megkezdődött hátralévő életem
első napja. J Az első
pár száz méter a beetetés, a mézesmadzag, amit elhúztak naiv kis orrom előtt,
mivel kellemes tempóban, enyhén lejtős terepen, jót csevegve a balinéz
vezetőnkkel haladtunk a célunk felé. Majd szépen fokozatosan durva
terepváltásnak lehettünk tanúi. Hirtelen jöttek a hatalmas sziklák, a csúszós
kis kövek, a hátborzongató szakadékok és persze mindez fűszerezve keskeny
ösvénnyel és teljes sötétséggel, csak a mini zseblámpáink voltak segítségünkre.
Persze az egész túra pikantériája az volt, hogy miközben mi lihegve, életünkért
küzdve kaptattunk felfelé, addig a meghatározhatatlan korú guide-unk 10 éves
gyönyörű kislánya csak úgy fel le rohangált körülöttünk és persze helyesen
mosolygott a látványos szenvedésünkön. J Összességében 10-es skálán kb. 8-as
nehézségű volt a terep és a mászás, persze nekünk, akik hiába rendszeresen
sportolunk, de nem szoktunk túrázni, pláne nem ilyen meredek terepen és pláne
nem sötét éjszaka. Az utasítás szerint alaposan rétegesen felöltöztünk, mivel a
hegyen hajnalban elég hűvös van, akár 10 fok alá is eshet a hőmérséklet. Na,
ezt egyre feljebb érve nem éreztem. Csak szaggattam le magamról a rétegeket és
minden ruhadarabom kellemesen nyirkos volt. Aztán amikor megérkeztünk a csúcsra már
értettem miről beszéltek a nálunk bölcsebbek. Iszonyú hideg szél fújt és
tekintettel arra, hogy a körülményekhez képest korán felértünk még a Napocska
is váratott magára. Szóval jött a majd egy órányi cidri a nyirkos, koszos és
annyira nem szexi szettemben. Végezetül a Zitáéktól kölcsön kapott esőkabátot
aggattam magamra, nyilván a férfi XL-es méretűt, mert az úgy cuki. J
Na de a
szenvedéseimnek hamarosan vége szakadt. Elfoglaltuk az extra panorámás
helyünket, megkaptuk a vulkán tojás és banános kenyér reggelinket forró, agyon
cukrozott teával (nem is értem miért a cukorbetegség a legdurvább kórság a
szigeten) és jött a műsor. Azt kell mondjam minden izomlázat, minden egyes
izzadság cseppet, majdnem azonnali szívmegállást okozó meredek sziklamászást
megért ez a látvány. Hihetetlen csoda a természet, a Nap ereje, az energiái.
Spirituális élmény volt megtapasztalni mindezt a világ legszebb helyén. A
következő képek csak sejtetni fogják, amit mi ott akkor átéltünk…
A nagy
gyönyörködés után még szemügyre vettük a „fiatal” kráter belsejét, a vulkán
belsejében található szent templomot és imádkoztunk, hogy ne most törjön ki a
drága Batur. J Lefelé
kúszni-mászni már könnyű volt és szinte felszabadító. Persze nem is a
nagysziklás, csúszós keskeny ösvényes részeken mentünk le, hanem a hegy másik
oldalán a járhatóbb úton. Mikor leértünk és visszatekintettünk a csúcsra
konkrétan sokkot kaptunk. Sötétben nem láttuk hova megyünk (oh ha láttuk volna…)
világosban megvilágosodtunk és megállapítottuk, hogy mekkora marhák vagyunk! J Persze nem bántuk meg, mert örök élmény
marad.
Ketut már lent
várt ránk és indultunk is találkozni Rikával, aki a nap hátra lévő részében
újabb szuper helyekre kalauzolt el bennünket. Megálltunk egy tea-kávé és egyéb
egzotikus fűszer ültetvényen, ahol megkóstoltuk a világ legdrágább és
véleményünk szerint egyik legfinomabb kávéját a kopi luwakot, aminek
feldolgozását a természet egyedi módon oldotta meg: a
fákon élő, indonéziai cibetmacskaféle, a közönséges pálmasodró megeszi a kávébabot, ami végig vándorol az állat emésztőszervein és végül kakiként távozik.
Ezek után a vállalkozóbb szellemű balinézek óvatosan
kikapirgálják a kávészemeket a macsek szarból... Egészségünkre! :) Amúgy isteni finom...hoztunk is haza belőle!
A macskakaki kávé után jöhetett a testi lelki megtisztulás a balinéz hinduk több mint ezer éves szent helyén (mint Indiában a Gangesz) a Tirtha Empul szent forrásnál. A hívők hozták magukkal a felajánlásaikat, gyönyörűen felöltözve és megadva az egésznek a módját és a hangulatát. Úgy hiszik, hogy aki itt a rituálét betartva mantrázva megmerítkezik az nem csak lelkileg tisztul meg, de meg is gyógyul. A forrásvíz egyébként kristálytiszta és iható. Természetesen én is megmosakodtam és ittam is belőle, amíg Rika mesélte a forrás keletkezésének meseszerű ősi történetét. Mint az összes balinéz történet és mese ez is a jó és a rossz küzdelméről szól és naná, hogy a jó győzedelmeskedett.
A napi kolbászolásunk utolsó pontja a Tegallalang teraszos rizsültetvény volt. Mentünk az úton és egyszer csak ott termett jobbra előttünk...meseszép kókuszpálmákkal tarkított rizsteraszok amíg a szem ellát, hőség és kellemes langyos szellő és egy lefényképezhetetlen óriási pók. :)
Délután amikor visszaértünk Ubudba már csak a medence parton henyéltünk és persze este 9-kor nem kellett minket altatni. :) Mozgalmas nap volt.
