Melyik a rosszabb? Amikor iszonyúan sajnálnak vagy amikor azt feltételezik, hogy úgysem tudsz örülni más örömének, mert téged éppen veszteség ért...
Sokat gondolkodtam az utóbbi hetekben azon, hogy a fájdalmamra érkező reakciók közül melyik a legidegesítőbb, melyik veri ki a biztosítékot a legjobban és arra jutottam, hogy az, amikor az emberek magukból kiindulva, abszolút saját rosszindulatukat tükrözve azt hiszik, hogy azért, mert engem szörnyű veszteség ért, akkor nem tudok őszintén és önfeledt örülni más örömének, csodájának. Mivel én is magamból indulok ki és nálam jobban senki nem ismer engem, így bennem fel sem merül, hogy ne teljes szívemből, minden szeretettemmel fogadjam a családban és a barátok között a nagy bejelentéseket, legyen az egy eljegyzés, egy kitűzött esküvő időpontja, vagy egy új élet születése.
Sokat hallottam nőtársaimtól, hogy elegük van már a facebook-ból és az összes ismerősükből, mert hogy mindenki tölti fel az eljegyzéses, esküvős és persze bébi fotókat és hogy nekik meg nem jön össze semmi. Szerintem mindannyiunkban van az a pont, amikor valóban elkezdenek idegesíteni ezek a posztok, pláne, ha van olyan, aki ebből sportot űzve szerelme és gyermeke minden másodpercét megosztja... Nekem is volt ilyen pillanat, de soha nem egy gyermek születése kapcsán. Hiszem, hogy egy gyermek születése a világ legcsodálatosabb dolga, természetesen az én világomban és a barátnőim a megmondhatói, hogy nálam jobban maximum ők örültek jobban a kisbabájuknak. De persze nem vagyunk egyformák, mindenki másképp kezeli a veszteségeit és másképp reagál egy gyermekre, aki nem az ő saját szülöttje. Én soha nem tudnék utálattal és irigységgel nézni egy kerekedő pocakú kismamára vagy aki éppen a babáját tolja az utcán, engem jó érzéssel, reménnyel tölt el és azt kívánom a picúrnak, hogy az anyukája legalább annyira szeresse, amennyire én szeretem a meg nem született gyermekemet és amennyire szeretni fogom a többit.
És ha lehet egy kívánságom, akkor azt kérném minden nőtársamtól, hogy mielőtt magukból kiindulva, meggondolatlanul kinyilatkoztatják a sokszor sértő és fájdalmas mondanivalójukat, először gondolják végig, hogy nekik hogy esne vagy inkább hallgassanak örökre!
