Még csak pár napja, hogy először láttuk Minikénket, de akkor még olyan picur volt, hogy a kis szíve még nem vert. Annyira aggódtam, hogy elindul-e a kis drága, hogy nem bírtam kivárni a hét végét, mikor újra megyünk az intézetbe, szóval elmentem itt Kecskeméten ultrahangra, ahol a szonográfus már látott egy 2 milliméteres babuskát, akinek ver a szíve, de még egy picit lassan, az került a leletre, hogy bradycard. Totál kikészültem, borzalmas délutánom és éjszakám volt, annyira aggódtam érte, hogy miért lassú, miért nem ver már gyorsabban, miért nem nagyobb már... A várandósság tényleg egy más állapot, mindig aggodalmaskodó típus voltam, a szeretteimért folyton aggódok, de ezt nem gondoltam volna, hogy ezt ilyen mértékben lehet fokozni. Alig vártam, hogy reggel végre a saját nőgyógyászom is megvizsgáljon, megnézze a leleteimet és megnyugtasson. Szerencsére sikerült neki, mert mindent rendben talált, még az Anyukámnak is megmutatta a pulzáló kis rizsszemet.
Aztán amikor lehiggadtam és megnyugtattam magam körül mindenkit, akiknek persze nem sikerült engem megnyugtatni, rájöttem, hogy mit is várok el az én Minikémtől, hisz az anyja is lassú, alacsony vérnyomással, miért is kellene neki kitűnni. :) Na persze nem beszélve arról, hogy lassan egy hete folyamatos álomkórban szenvedek. A fejem le akar gurulni a nyakamról és a szemhéjam feszt le tudna ragadni. Olyan álmos vagyok, mint aki hónapok óta nem aludt, pedig a körülményekhez képest elég jól alszom éjszakánként és az a 7-8 óra meg is van. Reggel meglepően frissen ébredek, de aztán délelőtt jön a szuper kóma, majd ebéd után egy újabb hullám és végül kora este már totál hulla vagyok. Szóval szegény gyerekem mitől is lenne friss, amikor az anyukája gyakorlatilag napok óta alvajáró.
Pár nap múlva újra megnézhetjük együtt a férjemmel méhem picuri gyümölcsét és remélem majd jól megdicsérik milyen ügyes és, hogy jól fejlődik. Ő jár minden pillanatban a fejemben, ő adott értelmet az életemnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése