Napsütötte Toszkána: Vinci, Pisa, Livorno

A csodás, Firenzében töltött  nap után jól esett a pihenés, hiszen tudtuk a következő nap is tele lesz izgalmakkal és sok látnivalóval. Útnak indultunk egy kiadós reggeli után Vincibe. Már az oda felé vezető út is mesés volt, ahogy végig kanyarogtunk a toszkán dombok, ősi szőlő birtokok és olíva ligetek között. Hál Istennek az időjárás is nekünk kedvezett, száz ágra sütött a Nap és mire Leonardo da Vinci szülővárosába értünk egész felmelegedett az idő. A kis község dimbes-dombos területen helyezkedik el, középkori épületekkel, olíva ültetvényekkel és nagyon kedves vendégszerető emberekkel, bár ez nem meglepő, az olaszok már csak ilyenek! Volna mit tanulni tőlük ezen a fronton! Rögtön az első kávézóban megpihentünk egy jó ristrettóra, csak hogy erőt gyűjtsünk a dombok meghódítására. Meg is beszéltük, hogy eléggé el tudnánk itt tölteni a mindennapjainkat akár életvitelszerűen!

Azért ez a cica se semmi, én még ekkorát és ilyen gyönyörűt életemben nem láttam és óriási flegma fejjel üldögélt a gazdi luxus autóján. Persze, hogy lefényképeztem Cicafejű barátosnémnak! J

Úgy döntöttünk, hogy felerősödve a mesés olasz kávétól megmásszuk a dombokat és megkeressük Leonardo szülő házát. Nem a járt úton mentünk, hanem az olajfa ligetek között, udvarokon keresztül és így sokkal autentikusabb volt…

Leonardo háza nem volt túl nagy, de annál érdekesebb interaktív kiállítást hoztak össze  és a segítőkész felvilágosításnak köszönhetően olyan kombinált belépőt vettünk, ami a városban található további kiállításokra is érvényes volt. Mikor visszasétáltunk a városka szívébe, megnéztük a régi várban kiállított Leonardo találmányokat. Annyit mondanék, hogy elképesztő volt!

Már csak egy kellemes finom pasta ebédet töltöttünk el Vinciben és indultunk tovább Pisába megnézni, hogy tényleg ferde-e az a torony. Ekkor még nem tudtam, hogy Pisa elég fájdalmas helyszíne lesz a toszkán kiruccanásunknak. Na jó, lelövöm előre a poént. Olyan talpgörcs tört rám, hogy sántítva, nyöszörögve jártam körbe hősiesen Pisát a nevezetességeknél elsült képeken erőltetve vigyorogva, de persze minden kínt megért. Az Arno mellett sikerült leparkolni és onnan egy hatalmas kört megtéve sétáltunk, azaz én vonszoltam magam, mint egy meglőtt vad.

Mire a város központjába, a Piazza dei Miracoli-ra értünk én már nyüszítettem, de az a látvány csillapította a fájdalmamat. A ferde torony, a dóm és Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája csak úgy ragyogott a téren a milliónyi turista között. Mindenki csinálta az idétlen tornyot támasztós béna képeket, nekünk is muszáj volt! J

Mire visszaértünk az autóhoz én már túl voltam minden szintjén a fájdalomnak, de tele élményekkel és tudtam, hogy ma már csak Livorno van hátra, ahol a következő éjszakát töltjük. Amire odaértünk és elfoglaltuk a régi villában kialakított apartmanunkat már egész megpihent a sajgó talpam és felbátorodva elindultunk a kikötőbe keresni egy jó kis tavernát, mert minden porcikám ki volt éhezve egy fokhagymás grillezett rákra. Késő estig sétálgattunk Livornóban, a Ligur-tenger partján ínycsiklandó vörösbort iszogatva a teraszokon. Modigliani szülővárosa egy tipikus kikötő város, nagy forgalommal, egy-két középkori épülettel és nem kimondottan toszkán hangulattal, de vágytam rá, hogy megismerjem honnan indult kedvencem, minden idők egyik legnagyszerűbb portré festője, akinek rövid élete tragikus módon véget ért Párizsban.